Virágzó fák árnyékában,
Ült két szerelmes, párban.
A hőséggel sem foglalkozva,
Szédítő tájjal körbefogva.

A madarak vígan dalolnak,
Réten gyermekek játszanak,
Szeretetben nincs hiány,
Ránéz a fiúra a lány.

A férfiú még nem érti miért,
Letelt a délután s hazatért.
Elgondolva, míly csodás nap volt,
Felhívta, s a lány nem szólt.

Hátrahagyva minden gondot,
Munkába indulva rárontott
Sietve csak ennyit mondott:
- Kész, vége!... s felmondott.

Szerelmért nem éri meg,
De őt a szeretet hajtá meg.
Szerelméhez útközben látja,
Tárt ajtó, s épp csalja. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.