Mikor a fény árnyékol,
Szerelmét nem látja sehol.
Csillagok rengetegében elvész,
Keresi párját, s csalódottan néz.

Fák hatalmas zárjai,
Rejtegeti fólyóinak árjai.
Melyre csak nehezen talál rá,
Feladni igen nagy kár.

Felhők jönnek-mennek az égen,
De nem tör meg, s vár merészen.
Borús napok-hetek járnak,
De lassan a virágok kivirulnak.

Már egy hónapja vár, s remél,
Hirtelen jő a viharos szél.
Feszélyekkel nézi jövőjét,
Félve ismeri meg szerelmét.

Szerelme csak néha pillant rá,
De ő minden percben figyel rá.
Néha azt érzi hogy talán szeretik,
De néha nagyon elszomorodik.

Már évek teltek el s még tart,
Még nem szakadt meg a part.
De látván édes kis csokjait,
Már vágyálmok élik sorait. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.